Dr. Ferenczy Károly

Dr. Ferenczy Károly egyetemi magántanár
(1901-1972)

(Részletes életrajz, tudományos tevékenység, történeti és családi háttér, méltatások)

Összeállította : Dékányné Dr. Ferenczy Judit
Budapest, 2010

Édesapám Szegeden született mint Pauer Károly 1901 okt. 14.-én, félárvaként. Édesanyja Aigner Aranka huszonhárom éves volt amikor megszületett Károly fia, de akkor férje már nem élt, mert mint a Magyar Királyi Honvédség főhadnagya egy lovasbalesetben harminchárom évesen elhunyt. A csonka család szűkös anyagi viszonyok közé került, ami valamelyest javult miután az édesanya néhány esztendő után újra férjhez ment az egri lakosú gyógyszerész végzettségű Ferenczy Zoltánhoz. Az új család Füzesabonyba költözött, ahol az édesapa gyógyszertár tulajdonos lett. Édesapám ebben a kisvárosban kezdett iskolába járni és végezte el az elemi iskola osztályait. Itt született Sarolta nevű féltestvére is, akivel halálig szerető jó testvérek voltak. Tíz esztendős amikor a nevelőapa örökbe fogadja és nevére íratja, s mint Ferenczy Károly kezdi meg középiskolai tanulmányait az Egri Ciszterci Katolikus Főgimnáziumban. Ennek az iskolának keresztény szellemű nevelő-oktató munkája erősítette meg jellemét és határozta meg életre szólóan hozzáállását munkához, családhoz, hithez, embertársaihoz, beosztottjaihoz. Tanulmányait másodikos korától a Lonovics alapítvány támogatta, mert hivatalos családfával tudták bizonyítani hogy édesapám az alapítványtevő leszármazottja. (Lonovics József csanádipüspök, egri érsekazon kevés főpapok egyike akik támogatták az 1848-as szabadságharcot, így nem kerülhették el a későbbi internálást és egyéb retorziókat ). Az érsek asszonynővére hozta létre az alapítványt testvére emlékére. A gimnáziumot kitűnő érettségivel fejezi be. A diplomata pálya vonzza, de az anyagi lehetőségek és a családi-baráti kapcsolatok hiánya ezt a vágyát nem teszik reálissá. Végül az orvosi pálya mellett dönt, s még abban az évben meg is kezdi tanulmányait a budapesti királyi magyarPázmány Péter tudományegyetem Orvostudományi karán.Indexében szorgalmas, igen szorgalmas megjegyzések találhatók. Professzorai között van többek között Lenhossék Mihály, Hőnyi Pál, Moravcsik Ernő, Verebély Tibor. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan öt esztendeig díjtalan gyakornok a II.sz Kórbonctani Intézetben,ahol kórbonctani és kórszövettani kutatással foglalkozott igen „kitartó megbízhatósággal”, pontos munkaerőként jellemezve amint a végbizonyítványában ez olvasható. 1926-ban Med. Univ. orvosi diplomát kap. Friss diplomával mint ösztöndíjas két esztendeig Bécsben, a Collegium Hungaricumban van. Az első időben itt is a Kórbonctani Intézetben dolgozott, a tüdőrák kialakulását és növekedését tanulmányozta.

Eredményeiről előadást tartott a Bécsi Orvos egyesületben és ennek az előadásának az anyagát megjelentette a Wiener Klinische Wochenschrift nevű szaklapban Matolcsy Tamás társszerzővel együtt. Ausztriai tartózkodásának második szakaszában a bécsi Fogászati Klinikán és annakFogszövettani Laboratóriumábandolgozik. Hazatérve a Stomatológiai Klinikán fizetés nélküli gyakornokként kezdi meg működését és először a fogászati (1930), majd a röntgenológiai (1933) szakképzettséget nyeri el. 1928-ban helyezkedik el az OTI ( Országos Társadalombiztosító Intézet ) Csengery u-i szakrendelőjében mely rendelőintézet -az ország legnagyobb rendelője- az elsők egyike, ahol szakszerű ellátást kapnak a rászoruló nagy létszámú biztosítottak. Dr. Csilléry Andrásaz igazgató- főorvos, egykori népegészségügyi miniszter, később a fogászati ügyek miniszteri biztosa. Édesapám az ő biztatására fordult a stomatológia tudományán belül a fogászati röntgen irányába. Több mint tíz évig dolgozik ezen a munkahelyen, kezdetben a szakvizsgáig mint segédorvos, majd a szociális betegellátásban először létrehozott önálló Fogászati Röntgenosztályt szervezi meg és lesz annak vezető főorvosa. Mindezek a fogászati ellátás terén igen fontos fejlődést jelentettek, természetesen egyéb változások mellett. Korábban csak a Fiumei-úti Rendelőintézet Univerzális Röntgenosztályán készítettek fogászati felvételeket. A fogászatra jelentkező tömegek szakszerű ellátásának egy idő után azonban ez már nem felelt meg. A beteglétszám növekedésével bővítették az osztályt, így létrehozták hamarosan a második műszakot is. (A beteglétszám rendkívüli növekedésének oka a biztosítási rendszer kiterjesztése volt).

Édesapám ebben az időszakban is műveli szeretett tudományos elfoglaltságát mint rendelőintézeti főorvos. 1930-ban a MFOE (Magyar Fogorvosok Országos Egyesülete)által szervezett Nagygyűlésen előadását tart a ” Fogászati röntgendiagnosztikai tévedésekről.” címmel. Az 1931-es esztendőben a Budapesten megrendezett és az öt napig tartó I. Nemzetközi Stomatológiai Kongresszus egyik ügyvezető titká-ra. Ezen a tudományos fórumon német nyelven tart előadást. Több közleményt is megjelentetett a Fogorvosi Szemlében. Újabb tanulmányútra megy külföldre, hogy tudományos látókörét tágítsa és nyelvtudását erősítse. Eljut Strassbourgba, Párizsba, Londonba, ahol felkeresi a fogászati és a kórbonctani kutatóintézeteket is. Angliai tapasztalatairól beszámol a szaklapokban.

Hamarosan megkezdi fog- és fogröntgen orvosi magángyakorlatát, amit 61 éves koráig folytat.

Édesapám még az 1931-es esztendőben házasságot köt dr Gáspárdy Elemér, miniszteri osztálytanácsos, földbirtokos (160 magyar hold), Heves vármegye országgyűlési képviselő leányával Mariannal, akinek középfokú zongoratanári képesítése van, amit nem használ egészen addig, amíg a szükség rá nem kényszeríti. Házasságukból négy gyermek születik, az első már kicsi korában meghal. Életüket egy kisbudai lakásban kezdik, majd néhány év múlva kibérelik a belvárosi ferencrendiek hatalmas átjáró házának II. emeleti lakását. A ház a belváros szíve. A lakás ablakai a Kossuth Lajos utcára néznek. Az utca neve azóta is változatlan, talán az egyetlen ami változatlanul megmaradt az elmúlt hetven esztendőben. Ma is családunk birtokában van. Apám rendelőjének óriási teraszára néztek a templom szentélyének ablakai. Gondolom nem véletlenül adta ki édesapámnak ezt a lakást a szerzetesrend. Akkor már szoros kapcsolatban lehetett velük, megbízhattak benne. Nem csalódtak sohasem! Már régen ki voltak rendházukból telepítve, amikor még mindig visszajártak apámhoz fogkezelésre, édesanyámhoz pedig a konyhára, mindkettőjükhöz jó szóért, embernek megfelelő környezetért. A HÁZ a később üldözendő és eltaposandó „klerikális” reakciónak volt egyik gócpontja. Ott volt az egyetlen engedélyezett katolikus folyóiratnak az Új Ember szerkesztőségének a helye. Ők az alattunk levő lakást bérelték. Az udvar másik oldalán a Catholikus Actio irodája. A rendházon kívül még néhány papi lakás is volt az épületben. Sokuknak volt fogorvosa édesapám.

A háborúig jól éltünk. A rendelőintézeti fizetés, a magánpraxis jövedelme biztosítja a családnak a polgári élethez szükséges tisztességes megélhetést. Hiszen egyik nagyszülőpár sem volt vagyonos. Be tudják rendezni a nagy lakást, a rendelőt, a várót, anyámnak van segítsége a háztartásban, a bátyám mellett német nevelőnő, tudnak időnként utazni a környező országokban. Szép családi élet a rokonsággal, a barátokkal egykori iskolatársakkal, orvoskollegákkal. Szorosabb baráti kapcsolatot a fogorvosok közül a Bartha, a Kozma, a Mihályi Péter Pál, a Gerinczy és a Sztrilich családdal ápoltak. Megtakarított pénzükből földeket vásárolnak Hevesvezekény környékén és ott töltik a nyarakat, az anyai nagyszülőkkel együtt. Édesapám, ha nincs szakmai elfoglaltsága a hétvégén utazik családja után. Édesanyjával és nevelőapjával is élő szeretetteljes a kapcsolata, akik közben Verpelétre költöznek és ott élnek halálukig.

Apám a tudománnyal továbbra is elkötelezetten az éjszakákat lerövidítve olvassa a szakirodalmat, írja közleményeit, fordítja és fordíttatja különböző nyelvekre. Közleményei megjelennek a német szaklapokban, a Természettudományi Közlönyben, a Magyar Fogorvosok Lapjában, a Munkásvédelem nevű folyóiratban és a legtöbb a Fogorvosi Szemlében. Szakcikkeken kívül újításait is elfogadták, többek között szabadalmaztat egy szerkezetet az intraorális röntgenfelvételekhez (1932-ben), melynek használata a higiéniai körülményeket, a sugárvédelmi szempontokat is figyelembe véve a korábban alkalmazott módszerekhez képest jóval kedvezőbb: csökkenti a felvételkor elkövetett hibákat, fertőző betegségek esetében kisebb veszélyt jelent az orvosra ill. az asszisztensnő részére és alkalmas eszköz mérsékelt szájzár esetében is. Mint Ferenczy –féle filmtartó kerül forgalomba és terjed el.

A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének tisztikarában évekig, mint jegyző működik Dr. Bánóczy Dezsővel és Dr. Máthé Dénessel; Dr. Morelli Gusztáv elnöksége alatt. 1935-től két évig a MOFEszaktudományi és szakmapolitikai bizottságának is tagja. Ebben az esztendőben alakul meg Debrecenben az új Fogászati Klinika Dr. Csilléry András vezetésével. A Klinika egy éves fennállásának ünnepi tudományos ülésén apám előadást tart: „Tévedések és hibák a röntgenfelvételek kórismézésénél.” címmel.

1937-ben jelenik meg első könyve: „ A fogak röntgenvizsgálata.” című szakkönyve 73 ábrával és 160 röntgenkép fényképmásolatával. A könyvhöz előszót és ajánlást ugyancsak Dr. Csilléry András ír. A Fogorvosi Szemlében a főszerkesztő Dr. Varga Imre hamarosan a következőképpen méltatja: „A könyv igen tömör és terjedelméhez képest olyan sokat nyújt, hogy csak a részletes tanulmányozás lehet hasznos bárkire nézve. A munka szellemi színvonala megüti a legmagasabb mértéket, mégis a legnagyobb érdeme hogy a röntgensugár keletkezésének fizikájától kezdve a különböző típusú röntgenképek leírásán keresztül helyet talál benne minden aprólékos gyakorlati kérdés taglalása is, úgyhogy aki a könyvet áttanulmányozza szinte minden gyakorlati előtanulmány nélkül is jó röntgenfelvételeket tud készíteni. Ez a gyakorlatiasság mint a röntgenfelvételek elkészítésére mint a filmek kidolgozására és a kész röntgenképek olvasására vonatkozik. Különösen az utóbbit kell kiemelnem, mert még a külföldi gazdag országok irodalmában is szokatlanul bő és tökéletes röntgenfénykép másolatokkal telt atlasz egészíti ki a szöveget és teszi lehetővé hogy a fogorvos szakorvos minden gyakorlati kérdésére választ kapjon. A könyv stílusa szinte iskolapéldája annak, hogy aki törekszik rá, minden gondolatát magyar szavakkal is ki tudja fejezni és minden fogalomra is találhat megfelelő magyar elnevezést is. A könyv nyomdatechnikai és fényképmásolati szempontból is egészen kivételesen elsőrangú. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy ez a könyv hamarosan meg fogja találni az utat minden magyar fogorvos könyvtárába.”

Ennek a könyvnek az alapján habilitálták egyetemi magántanárrá hét év után,tehát 1944 július 5.-én a debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudomány-egyetemen.MABI (Magánalkalmazottak Biztosító Intézet) VII. ker. Péterfy Sándor utcai 30 székes fogászati rendelőintézetének az önállóröntgenosztályát szervezi meg és lesz annak főorvosa. Létrehozza elsőnek az országban a szintén önálló, korszerű (diathermiás) gyökérkezelő osztályt is. Számtalan előadást és továbbképzést tart a MFOE-nek a keretén belül a Fogorvosi Szakcsoport különböző ülésein: Budapesten és vidéken. 1944-ben mint a MABI osztályos főorvosa és egyben a debreceni klinika tanársegédje. Április 15.-én tartja meg a magántanári habilitációval járó előadását. „A fogak röntgenvizsgálata gócfertőzés eseteiben.” címmel. Méltatása a Fogorvosi Szemlében hamarosan megjelenik a következő sorokkal (Dr. Padányi Imre): Ferenczy Károly magántanári előadása nem csak a nála megszokott nagyszerű szónoki készségéről adott újabb bizonyságot és aratott megérdemelt sikert, hanem az új irányú téma demonstrációjához készített felnagyított röntgenképei mindenki csodálatát felkeltették. A debreceni klinika fennállása óta Ferenczy a második akit a Tisza István Tudományegyetem habilitált.”

Minket gyermekeket édesanyámmal együtt vallásosan nevelnek. Bátyámat és húgomat egyházi gimnáziumban taníttatja, vállalva és vállaltatva annak minden hátrányát saját és gyermekei előmenetelét illetően, mind a Rákosi- mind a korai Kádár- korszakban is. Édesapám minden reggel ott van a belvárosi ferenceseknél a szentmisén, később mint egyetemi docens munka előtt a Mikszáth Kálmán téren a Krisztus Király templomban az 50-es 60-as esztendőkben is. Az 1958-ban írt káderlapján ezt fel is tüntetik bár jogtalan volt mint annyi minden. Évenként lelkigyakorlatra vonul vissza néhány napra a Manrézába. Valószínű, hogy ebben az időben már a szigorúan tiltott és titkos ferences harmad rendnek (ma világi rend) is tagja amely vallásos katolikus társaság saját és családtagjainak életét állandó veszélynek kitéve élte meg mindennapját.

Édesapám magánpraxisa a háborút követően elszegényedik, betegeinek nagy része deklasszálódik, így sokan közülük rászorulóvá válnak. Akin tud segít, gyógyít ingyen is! De segít az egész nagycsaládnak is, mert anyai nagyszüleim becsomagolva „várják” a kitelepítést –ez nem következik be-, de teljes jövedelmüktől, nyugdíjuktól megfosztva egyedül szüleimre támaszkodhattak. Mindkét öt-öt gyermeket nevelő nagybátyámtól akik korábban megyei tisztviselők voltak (szolgabíró ill. főszolgabíró) elvették otthonukat és jogászi képzettségüket megillető állásukat. Apámék őket is segítették. Ekkor vállalt édesanyám zongoratanári állást. Csepelen kapott lehetőséget a zeneiskolában, majd Budajenőn. Ő is szeretett tanítani. Lakásunk felét leadtuk az államnak, a család összehúzódott, éltünk szerényen.

Röviddel a háború után még mint magántanár jelenik meg közleménye az 1945-ben kiadott Máthé Dénes emlékkönyvben, Balogh Károly szerkesztésében, bevezető írásával és megemlékezésével; 29 szerzőtárssal, angol, német, francia, orosz összefoglalással (az egyetemi magántanári cím a továbbiakban használaton kívülre került). A fogászati röntgenológiát ő képviseli. A II. világháború után ez az első tudományos orvosi könyv, hírt adva mindazokról akik életben maradtak, tudnak és akarnak dolgozni, tanítani, gyógyítani. A szerzők gyertyafény és petróleumlámpa mellett írták dolgozataikat, tanúságot téve hogy szegényen, magukra hagyottan de erős hittel kezdik meg az emberiélet pozitívmegnyilvánulásaként az építést, az újjászületést”. Ez a könyv az egész magyar fogorvosi kar dicsőségét jelentette. Apámnak is elismerést jelentett, figyelembe véve azt a körülményt is, hogy akkor még rendelőintézetben dolgozott.

A Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének Fogorvosi Szakcsoportja 1947-ben megkezdi tudományos üléseit a Stomatológia tantermében. A korábbi Fogorvosi Egyesületet a Belügyminisztérium mint annyi más tízezret feloszlatott.

Édesapám már márciusban előadást tart Dr. Gerinczy Alajossal együtt a diatermiás gyökérkezelés témájában. Ez az időszak is igen jelentős a fogászat történetében, mert a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán az 1946/47-es tanév II. félévétől kezdve megindul kötelező tantárgyként a fogászat. Ismét felpezsdül a szakmai élet a klinika havi két tudományos ülésével (prof. Balogh Károly érdeme ez is). Apámat a Fogászati Szakcsoport újra választja vezetőségi tagjai közé, így valószínű neki is köszönhető az elfogadott javaslat ami az OTI főorvosait arra kötelezi, hogy minden fog és„szájgyógyászati” rendelőben legyen legalább egy röntgengép kizárólagfogászati célra.

A Stomatológiai Klinika kiadja ünnepi számát, fennállásának 40. éves évfordulójára. Édesapám közleménye az ünnepi kiadványok egyike: „Röntgenvizsgálatok diathermiás gyökérkezelésekkel kapcsolatban" (1949). A szerző neve mellett még utoljára egyetemi magántanári címe.

1951-ben megalakul a Fővárosi Tanács Központi Fogászati Rendelő és Továbbképző Intézet a VIII. ker. Szentkirályi utca 40-ben, amelynek egyik kiemelkedő személyiségű orvos-alapítója édesapám lett - írja róla majd 1967-ben Dr. Béky József aki az Intézet Szervezési Osztályának a főorvosa. Korábban már a Csengery utcai rendelőben intenzíven részt vett a fogorvosok továbbképzésben is, így logikus volt, hogy ebben az új intézetben amelynek fő profilját a továbbképzés adta, vezető szerepe lett. Egy fél évtizedig. Az egyik műszak főorvosaként a rutin munka mellett tehát a továbbképzést is megszervezi: tantermi előadásokkal és gyakorlatokkal, amiket mint meghívott előadó halálig folytat. A továbbképzés anyaga igen gazdag volt. Nem csak a fogászati röntgent ölelte fel, de előadást tartott az elektromosságról, az anyag szerkezetéről, az atomelméletről, a radioaktivitásról, stb. Előadásaira mindig lelkiismeretesen készült és nagy örömmel, hogy találkozhat a fiatal kollegákkal, átadhatja tudását, tapasztalatát. Vidékre is sokat járt. A szegedi-, a debreceni-, a pécsi klinikára, továbbá a Szakcsoport által rendezett tanfolyamokon: Baján, Szekszárdon, Miskolcon tartott előadásokat. A Sztrilich Pál által vezetett asszisztensnők továbbképzésében is részt vett, melyben a fogászati röntgeasszisztensnők már komolyabb elméleti képzést is kaptak mint korábban. Egy idő után azokat az általános orvosokat is oktattak fogászati röntgenológiára, akik távol a fővárostól kisebb falvakban dolgoztak és kényszerűségből ellátták a fogászati betegeket is fogorvosi szakismeret nélkül.

1951 végén hozzák nyilvánosságra azt a rendeletet, ami szovjet tapasztalatok alapján a kandidátusi és a tudományok doktora címet adományozhatja vizsgával, de esetenként vizsga nélkül is a kérelmezőknek. Apám folyamodik a Tudományos Minősítő Bizottsághoz mint egyetemi magántanár, de kérelmét elutasítják.

Úgy gondolom ezt a méltánytalanságot nem lehetett könnyű elfogadni. Az elutasítás azonban nem töri meg, nem lesz tőle irigy, sem keserű. Derűje, humora, ember- és tudományszeretete megmarad. A vele egykorúak, majd a fiatalabbak „gazdagodnak” címekkel, rangokkal, kitüntetésekkel, jutalmakkal, utazással. Ő és a kevés hozzá hasonló megreked a ranglétrán. Az elkövetkező huszonöt évben hatan kapják meg a tudományok doktora címet, tizenhárman a kandidátusi fokozatot. Ő nem fér bele egyik keretbe sem! Egy későbbi (klinikai) minősítésében olvasom, hogy gyenge egészségi állapotára hivatkoztak. Azt gondolom ez az átlátszó, a valóságot nem fedő indok nem volt szokatlan más területen sem.

A politikai szorítás erősödik. A Magyar Dolgozók Pártjának II. Kongresszusára készülve az 1951-es esztendőben a Fogorvosi Szemle Szerkesztőbizottsága februári számában forró üdvözletét küldi a Kongresszus résztvevőinek és az egész nemzet életének legnagyobb jelentőségű eseményének nevezi, ahol napirendre fog kerülni az osztályharc időszerű állásának és a kapitalizmus maradványa elleni harc eredményességének vizsgálata. Egy korábban megjelent Fogorvosi Szemlében teljes lapú Sztálin kép. Dr. Kertész Jenő a Fogorvosi Szakcsoport főtitkárának szavai a novemberi közgyűlésen: „… tudományos szemléletünk alapja a marxista-leninista világnézet, a materialista elmélet, a dialektikus módszertan. Különösen fontos a vezetőorvosoknak a szocializmus iránti elkötelezettsége. A Szakcsoport tagjainak politikai nevelésére is gondot kell fordítani, mert át van itatva az ellenforradalom mérgével. Ki kell építeni a Magyar-Szovjet barátságot, a sztálini kötelezettség vállalásokat ellenőrizni kell…” stb.,stb. Apám a Szakcsoport vezetőségéből kiszorul, az évenként rendezett Nagygyűléseken nem szerepel.

Váratlanul éri és szívesen mond igent 1955-ben Balogh Károly professzor meghívására a Stomatológiai Klinikára. Ez a több mint négy évtizede az Orvosegyetemhez tartozó Klinika lesz az alapja az önálló fogorvosképzésnek. 1955 augusztus 13.-án születik meg a Budapesti Orvostudományi Egyetem három önálló kara: az Általános orvosi-, a Fogorvosi- és a Gyógyszerésztudományi Kar. Édesapám tehát ott van a Fogorvostudományi Kar bölcsőjénél is, mert 1955 február 1-én nevezik ki egyetemi docensnek. És az is marad haláláig. Ez a kinevezés mindenképpen elismerést jelentett tudásának, kiváló előadói stílusának, a hazai és a nemzetközi szakirodalomban elfoglalt helyének, a megfosztott, de köztudottan elismert egyetemi magántanári rangjának. Megbízást kap a fogászati röntgen előadására. A szaktantárgyak előadói a korábbi klinikusok lettek (tizenegyen), egyedül édesapámat érte az a megtiszteltetés, hogy rendelőintézeti orvosként egyetemi oktatónak nevezik ki.

És alig telik el néhány esztendő a fogászat oktatása még nagyobb lehetőséget és így nagyobb hangsúlyt kap, mert további három klinikával bővül a Fogászati Kar. 1959-ben megkapja a Mikszáth Kálmán téri több emeletes épületet (Balogh Károly elévülhetetlen érdeme ez is).

Ekkor édesapám további megbízást kap tőle: a felépülő Konzerváló Fogászati Klinikához tartozó Röntgenosztály megalapítására, megszervezésére, megépíttetésére, a tantárgy elméleti és gyakorlati oktatásának az új feltételek közötti megújítására, bővítésére, a műszerek, a bútorzat beszerzésére, stb. Dr. Dimitrov Athanáztól az építkezésért felelős egyetemi adjunktustól minden segítséget megkap. Hatalmas lendülettel és lelkesedéssel fog neki a munkának és : „kedvezőtlenkörülmények között is mintaszerűen szervezi meg a Röntgen Osztályt ”, írja majd Dr. Boross Sándor a Konzerváló Klinika megbízott vezetője Édesapám halála után az Orvosegyetem nevű újságban (In memoriam Dr Ferenczy Károly).

A szép tágas osztály felépül három székkel, két Siemens majd később egy panorama röntgengéppel, sötétkamrával, tanári szobával. A Konzerváló-, a Fogpótlástani- és a Gyermekfogászati Klinika orvosi és egyre növekvő számú hallgatói munka kiszolgálására. A Klinikákon a hármas tevékenység: a betegellátás, az oktatás és a tudományos munka igen nagy terhet jelentett a röntgenosztály dolgozóinak. Egy orvosi státust kapott édesapám, három szakképzett és először egy, majd hamarosan két szakképesítés nélküli asszisztensnő végezte a feladatokat. Édesapám jó csapatot irányított. Dr Juhász Jenőné Erzsike az orvos-munkatárs, a hallgatókat és a munkát szerető, lelkes és lelkiismeretes megbízható adjunktusa volt. Rajongva és hűséggel szerette apámat. Később a hatvanas évek végén kap még egy orvosi statust az osztály, amit Dr. Ottó Gábor egyetemi tanársegéd foglal el Édesapám személyes kérésére és meghívására. Ő az, aki majd nagy szakértelemmel, szeretettel és tisztelettel sajtó alá rendezi 1981-ben Apám 3. kiadású postumus tankönyvét. Az 1955, 1956-os esztendőkben nyilvános szereplése, előadása alig van; Nagygyűléseken, tudományos üléseken nem szerepel. A Szakcsoport vezetőségéből végérvényesen kiszorul. A kandidátusi fokozattal rendelkezők, a kiváló, az érdemes orvosok, és oktatók száma egyre nő!

Az 1958-ban kiadott ünnepi Fogorvosi Szemle 26 szerzője között már hiányzik neve.

Az 1958. évi minősítéséből : 1955 óta tagja a Fogorvosi Karnak. Igen kitűnő pedagógus, akinek ez irányban különleges képességei vannak, amilyennel orvosoknál ritkán találkozhatunk. Hallgatói éppen ezen képessége miatt nagyon becsülik. Előadása könnyed, élvezetes , kellemes orgánuma van, és a magyar nyelvet grammatikailag is helyesen használja, gazdag szókinccsel rendelkezik. Emberi magatartása példamutató. Rendkívül erkölcsös családi életet él. Magasfokú morális itélőképessége és klasszikusnak mondható orvosetikai magatartása munkatársai tiszteletét és megbecsülését szerezte meg számára. A Fogorvos Szakcsoport tagja. Apolitikus. Vallásos. Munkájának, tudományának élő ember, aki fiatalos lelkesedéssel műveli a tudományt és rendkívüli nagy érdeklődéssel keresi az újat, a jobbat a gyógyítás terén amivel embertársainak segítségére lehet”.

Természetesen édesapám nem volt apolitikus, mert azzal hogy semmiféle gyűlésen, felvonuláson, szabad pártnapon, szervezett ideológiai képzésben vagy bármilyen a kommunista rendszert támogató gyűlésen nem vett részt, tartózkodott minden szóhasználattól ami általában kívánatos volt a szocializmus dicsőítéséhez azzal kifejezte egyértelműen politikai hova nem tartozását. Az embertviszont szerette, bármely párthoz, tartozott is. Vallásosságát nyíltan vállalta. S ahogy már korábban írtam jogtalan volt -mint annyi más is- ezt rögzíteni.

A Fogorvosi Kar Pártcsoportjának célja a Kommunista Párt meghatározó céljával azonosul: a fogorvostanhallgatók szocialista nevelési módszereinek kidolgozása és használata, a marxista szemlélet eredményes alkalmazása a fogászati tudományokban, szoros kapcsolat kiépítése a marxizmus-leninizmus tanszék oktatóival, stb. Az oktatók ideológiai képzését a Világnézeti Nevelési Bizottság fogta össze. A párton kívüli oktatókat is igyekeztek bevonni. Apám távol tartotta magát mindezektől. Tulajdonképpen nem tudom miért csodálkozom, hogy nem lett professzor, hogy nem küldték kongresszusokra sem a baráti sem a „rothadó” kapitalista országokba. Örülhetek hogy egyáltalán eltűrték személyét és elfogadták munkáját.

Édesapám felkérést kap, hogy a Dr. Oravetz Pál és szerkesztőtársai „Gyermekfogászat– Fogszabályozás- Iskolafogászat” című 1954-ben megjelenő tankönyvbe a gyermekek röntgenvizsgálatáról írjon. Ez a téma kidolgozatlan volt a magyar szakirodalomban. Az 1950-es évek végén a fogorvos asszisztensek számára megjelenő tankönyvben is az ő neve fémjelzi a röntgenfejezetet.

Megírja egyetemi jegyzetét, amit először Budapesten, majd 1963-ban, 1964-ben és 1965-ben a Szegedi Fogorvosi Karon is kiadnak változatlan formában. Több közleményét is lehozza a Fogorvosi Szemle.

Az 1967. esztendőben megjelenik a Medicina Könyvkiadó gondos és áldozatkész szerkesztésében a Fogászati Röntgenológia c. könyve. 239 oldalon, terjedelmes képanyaggal (530 ábra) az I. részében a röntgentechnikát, a II. részben a röntgen diagnosztikát tárgyalva. Harminc év után, hogy első szakkönyve napvilágot látott. Ratkóczy Nándor és Varga István professzorok a lektorok. A magyar szakirodalomra, az oktatásra és a tudományos élet irányvonalára hosszú időre, évtizedekre kiható, meghatározó mű születik édesapám tollából. Ezt a kimagasló színvonalú munkát már jutalmazzák a most neki ítélt kétévenként adható Árkövy emlékéremmel és díjjal. Prof. dr Varga István az akkori dékán terjeszti fel és javaslatát elfogadják. 1968 február 9.-én tarja meg a kitüntetéssel járó előadást az „Extradentalis cysták” címmel, mely előadás nyomtatásban is megjelenik a következő esztendőben. Az előadás után a hallgatóság lelkesen ünnepli a tanár urat. A Fogorvosi Szemle szerkesztősége is kifejezi szerencsekívánatát, arcképét is közli az áprilisi számban. Ez a legtekintélyesebb szakmai elismerés! Prof. Balogh Károly kapja meg elsőnek, másodikként Édesapám. Nagyon örült Apám! Akkor ezt sem értettem, mint sok mást, hogy mit jelenthetett neki ez a jutalom annyi mellőzés után.
S a könyv élni kezdte sajátságos életét. Több kiadást megélt, először változatlan formában, majd átírva, átszerkesztve. Ő már a másodikat sem érte meg. Neve mint valuta használva, negyven év után is. Úgy gondolom ez a felsőoktatásban nem mindennapi történet. Dr. Martonffy Katalin egyetemi adjunktus bővítette és szerkesztette a 4. és az 5. kiadást.

1971-ben kapja meg az értesítést hogy a 70. életévének betöltésével a következő esztendőtől javasolják nyugdíjba vonulását. Ez volt a szokásjog, legfeljebb a körítések voltak különbözőek: jutalom, kitüntetés, stb. Apám mindezek nélkül kapta. A következő esztendő azonban másról szólt. Húsvét időszakában váratlanul súlyos állapotba került. A diagnózist hamar megtudtuk: rák! Fél év után, októberben temettük. Az akkori megbízott tanszékvezető, apám közvetlen főnöke Dr. Boross Sándor egyetemi docens búcsúztató szavai a BOTE hallgatóinak és dolgozóinak Orvosegyetem című lapjában 1972 október 16.-án: IN MEMORIAM Dr Ferenczy Károly : ”Mély gyász érte a Fogorvostudományi Kart dr Ferenczy Károly egyetemi docens elhunytával. A kar megalakulása óta volt előadója, oktatója a fogorvos számára annyira nélkülözhetetlen fogászati röntgenológiának. Ferenczy Károlyt erre a fontos feladatra egyenesen predesztinálta kitűnő általános orvosi, röntgenológiai és fogorvosi szakképzettsége. Oktatói munkáját hozzáértéssel végtelen lelkiismeretességgel végezte. Előadásait a világos okfejtés és a szintézisre való törekvés jellemezte. E mögött mindig érezni lehetett a fiatalok iránti szeretetét és azt az igazi törekvést, hogy nekik minél jobban át tudja adni ismereteit. A Fogorvostudományi Kar Mikszáth téri épületében kedvezőtlen körülmények között mintaszerűen szervezte meg a Röntgen Osztályt. Szakmáját mindvégig nagy szeretettel művelte. Értékes tudományos közleményei ismertté tették nevét a nemzetközi szakirodalomban. Kitűnő könyve tankönyvéül szolgál a fogorvostan hallgatóknak és megjelenése után az Árkövy Emlékérem kitüntetésben részesült. Dr Ferenczy Károly szakmai érdemei mellett emberi tulajdonságairól is meg kell emlékeznünk. Szeretetreméltó közvetlen egyénisége szolgálatkészsége, segíteni akarása, puritánsága, humanitása népszerűvé tették valamennyi dolgozótársunk előtt. Emlékét, példamutatását kegyelettel megőrizzük”.

A Fogorvosi Szemlében prof. Dr. Varga István édesapámat a Fogorvostudományi Kar egyik minden tekintetben legkiválóbb tagjának nevezi, akit közmegbecsülés övezett tudásáért és szeretetteljes, humanista, önzetlen, nemes veretű egyéniségéért. Kitűnő tankönyvei nem csak nagy segítséget jelentettek a fogorvostan hallgatóknak, de a továbbképzést is előrevitték. ”...mi sem jellemzőbb Ferenczy Károly emberi nagyságára mint az, hogy halálos betegségének utolsó hónapjaiban, mérhetetlen szenvedései közepette volt lelkiereje kéziratának elkészítésére, szövegének aprólékos gonddal való csiszolására, az I. kiadás képanyagának felújítására. Azt akarta hogy a II. kiadás még eredményesebben szolgáljon a hallgatók oktatására. Mindennek őszinte bánattal voltam közvetlen tanúja és úgy érzem postumus könyvének belső értékét ez fokozottan emeli. Egyéniségének emlékét nagyjai között megőrzi.” (Fogorv.Szle. 1972 november)

Édesapám a magyar fogászati röntgenológia tudományának, gyakorlati és elméleti oktatásának, a továbbképzésnek meghatározó egyénisége volt. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy az első és az egyetlen, aki a röntgenológiai tudományát művelte, mert többek között Simon Béláról, Nitche Herminről és Schrilich Pálról nem szabad elfelejtkezni, de úgy gondolom, hogy édesapám munkássága koncentráltabb volt s talán ezért a hatása erőteljes a mai napig. Több mint huszonöt esztendő rendelőintézeti és tizenhét év klinikai munkásságának eredményeként szilárd alapokra helyezte a magyar felsőoktatásnak ezt a keskeny szegmentjét. Tankönyve ahogy már írtam öt kiadást ért meg és Dr. MartonffyKatalin szerkesztői munkájának köszönhetően modernizálva és kiegészítve még ma is, negyvennégy év elteltével a fogorvostan hallgatók oktatásának egyetemi tananyaga.

A háború utáni életszakaszában egyszer jutott ki külföldre 1959-ben egy grazi kongresszusra, ahol demonstrációt tarthatott.

Három pap végezte a temetési szertartást. Az Egyetem nem tekintette saját halottjának. Tanítványainak legtöbbje - akik még ma élnek - hálával és tisztelettel gondolnak rá szerte az országban és mindenhol a világban, akik hallgatóként, vagy a továbbképzések alkalmával már orvosként megtanulták a röntgenkép olvasását és biztos diagnózist tudnak felállítani, ebben a nem halálos veszélyeztetettségű, de fontos és gyakorlatilag majdnem minden embert érintő szakmában. A foghoz egy EMBER tartozik mondta ezt többször Balogh Károly professzor. S apám ezt az embert szerette és szolgálta.

Tudomásom szerint az 1972-es esztendőben bekövetkezett halála óta semmiféle személyét érintő megemlékezés nem volt. A 2005-ben rendezett Jubileumi Ünnepségen Dr. Fazekas Árpád a Konzerváló és Fogászati Klinika akkori tanszék-vezető egyetemi tanára egy másodperc töredékére felvillantotta hatalmasra kinagyított fényképét és prof. Dr. Bánóczy Jolán a Jubileumi Könyv 239. oldalán megjelentette korrekt életrajzát. Ahogy a többi oktatóét is. Meglepetés és öröm volt viszont számomra, hogy a 2008-as esztendőben Dr. Pataky Levente mint a MFE Dento-Maxillo-Facialis Radiológiai Szakosztály elnöke az általa rendezett és levezetett Nemzetközi Radiológiai Konferencián Simon Béláról és Ferenczy Károlyról elnevezett bronz emlékplakettet adatott ki és rövid életrajzuk ismertetése után az előadókat azokkal megajándékozta.

Apám azon kevés orvos-fogorvosok egyike volt aki életének nagy részét rendelőintézetben, fogorvosi szék mellett töltötte, s közben végezte nemzetközi színvonalú tudományos munkáját. Mint egyetemi docens lehetővé tette a fogászati röntgen magas színtű oktatását ragyogó pedagógiai érzékével és azzal, hogy megírta azt a tankönyvet aminek alapján még ma, tehát halála után több mint harmincöt évvel oktatnak. Életében minimális elismerést kapott ahhoz a komoly munkásságához képest amit végzett. Ezzel természetesen nem akarom az Árkövy díjat degradálni, hiszen még ma is élénken emlékszem milyen örömet váltott ki belőle annak elnyerése. Kollegái, fiatalabb orvos-munkatársai előbbre jutva a ranglétrán megjutalmazva a különböző fajsúlyú és rangú kitüntetésekkel sohasem látták sem irigynek, sem elkeseredettnek. Sohasem éreztette senkivel, hogy ő annyi mindenből kimarad. Mindig derűs volt. Azt hiszem még jutalmat sem nagyon kapott. Nem tett persze semmiféle gesztust a hatalom felé, s a hatalom eltűrte. Szilárd jellem volt.

Édesapám fél évig hordozta súlyos betegségét. Hang és panasz nélkül. Húsvét hetében állapították meg a diagnózist, októberben temettük. Az egyetem nem tartotta „méltónak” arra hogy saját halottjának tekintse. Három pap végezte a szertartást.

Az akkori professzorom rövid idő elteltével feltette a kérdést, hogy hogyan lehetek még jelen a felsőoktatásban akinek édesapja az volt aki. Egy harmadrendi (világban élő) szerzetes! Akkor tudtam ezt meg apámról, hiszen édesanyámon kívül ezt nem mondhatta el senkinek. Nem is mondta, csak a „jobbak” tudtak róla. Dr. Fábián Tibor aki közben az új tanszékvezetőm lett nem akart elengedni. Természetesen neki sem mondtam meg az igazi indokot. Sok félelem volt bennem. Ő szerette és tisztelte édesapámat. Részese volt annak mint kari párttitkárnak, hogy végzésem után abba a kivételezett helyzetbe kerültem Molnár Eszterhez hasonlóan, hogy ott maradhattunk a szakma legmagasabb fórumának intézetében a Fogászati Klinikán.

Személyválogatás nélküli közvetlen szerető kapcsolata környezetének minden rendű, rangú, származású és pártállású emberrel szemben azt az igaz embert képviselte aki Isten képmását hordozta arcán és tetteiben is. Hozzá akart hasonlítani.

Halála után két kollega jött fel édesanyámhoz egy-egy szál virággal Dr. Bartha Miklósés Dr. Ottó Gábor. De sokan szerették, becsülték! Tanítványai ma is, annyi évtized után hálával és tisztelettel gondolnak rá szerte az országban és mindenhol a világban, akik hallgatóként, vagy már fogorvosként a továbbképzések alkalmával megismerték őt és megtanulták a röntgen-képolvasást így biztos diagnózist tudnak felállítani, ebben a nem halálos, de fontos és majdnem minden embert érintő szakmában.

Mottó: a tudomány elenyészik, de a szeretet örök. Ő élte ezt. Hitem és reményem szerint ő ma is szeret mindannyiunkat és szelleme talán ott van ahol egy parányi emléktábla sem jut neki. Mert nem hajlandók egykori rendelőintézeti és klinikai munkahelyei semmiféle ráemlékeztető gesztust tenni. Sem írásban sem szóban, sem egy kis réztáblán esetleg a szép új klinika akár egy félreeső folyosóján. Nincs számára hely! Az 50 éves jubileumi kiadvány kicsit szűk egy oldalát leszámítva. Amikor ezen az ünnepségen (2005) egy árva szó sem hangzott el személyéről és munkásságáról, akkor döbbentem rá arra, hogy mennyire gyengül az emberi emlékezet. Neve nincs ott az alapítók között, érdemtelenül mellőzve a nagyok közül még ma is. Varga Imre professzor nekrológjában (1972 november) túlzottan jóhiszemű volt. Vagy még ma is akaratlanul tükröt tart a vezető emberek szeme elé?!

Kicsi szakmát képviselt édesapám, igencsak magas színvonalon. Az egész fogorvoslás műveleteit kiszolgáló fogászati röntgent ami nélkül nem lehetett és ma sem lehet lelkiismeretesen a tudomány mindenkori eredménye szerint dolgozni. Persze azóta az eszköztár fejlődött! A tárgyak fejlődnek ?!

Édesapám halála után hat esztendővel édesanyám önkezével vetett véget életének. Vagy segítettek neki. Lezuhant lakóházunk valahányadik emeletéről. Soha sem tudtam meg az igazi körülményeket. Életvidám isten- és emberszerető volt ő is, de sikerült végleg tönkremennie. Testvéreim ezt már nem tudták kiheverni.

A Ferenczy család címere, festette Rehorovics Anita